Írta:Honey Dátum:13 Nov 2008 Kategória:Hírek, Galéria
0 Hozzászólás
Hello! Előszöris nagyon sajnálom,hogy enny nap maradt friss nélkül,de azt hiszem mindenki megérti ha elmondom,hogy nagyon-nagyon fáradt vagyok mostanában,ezért is nem jöttem egy ideig,de Jesse-t állandóan figyelem,így ti sem fogtok semmiről lemaradni,máris bepótolom a hiányzást. :) November 4-én megvolt Amerikában az új elnökválasztás és jó polgárokhoz illően,Jesse és Justin már korán reggel ott volt az egyik szavazóhelyiségnél,hogy leadják a voksukat.Másnap kiderült,hogy az általuk is támogatott,Barack Obama lett az USA 44. elnöke és egyben az első színesbőrű. :) Aztán 7-én Jessicát a Wildfire Studiosnál látták,valószínűleg valamilyen munkamegbeszélésen volt,erről többet nem tudni. Majd 2 napra rá,Justin elvitte barátnőjét az egyik éttermébe és ott ebédeltek,majd estefele távoztak.Most kivételesen Justin fogyott ki a jókedvéből és egyszer ki is ment kiosztani az egyik paparazzit.Mikor viszont távoztak az épületből,már teljesen le volt nyugodva,még a rajongókkal is fényképezkedett.Bár az most látszott rajtuk,hogy kicsit belefáradtak a sok lesifotósba,mert elmaradt az utóbbi időben álladóan hozzájuk nőtt mosoly az arcukról. A "szürke" hétköznapok után Jesse újra belevetette magát a vörös szőnyeges eseményekbe,hiszen 11-én megjelent a MoMa Film Gálán,ahol egyszerűen lebilincselően szép volt!Mind a ruhája,mind a haja,mind a sminkje telitalálat,fantasztikusan nézett ki.Nemkülönben történt ez másnap se,mikor már a Holiday of the heart nevű gálán jelent meg,amit egyébként az ő cége,a Make the Difference Network szervezett.Ezen így ott volt a testvére és az apukája is.Szintén egy fekete minit viselt,a lábán Chanel cipők voltak,míg a haja most egy laza kontyba volt tűzve.Maradt a natúr smink és a sugárzó megjelenés. :) A bal kezén pedig egy gyönyörű gyűrű volt látható.
Jessica és Justin elhagyja a szavazó helyiséget 11/04 - 9 kép
Jesse a Wildfire Studiosnál 11/07 - 21 kép
A Southern Hospitality-ből kifelé jövet 11/09 - 7 kép
MoMa Film Gála 11/11 - 27 kép
"Holiday of the heart" Gála 11/12 - 11 kép
Új képek!
Írta:Honey Dátum:02 Nov 2008 Kategória:Galéria
3 Hozzászólás
Sziasztok! Bocsi a kimaradt napokért,de sajnos nem csak rajtam múlott a dolgok,volt egy kis hmm technikai(?) gondom is a géppel,de akit érdekel ez meg hogy mik történtek még velem az elmúlt napokban,az elolvashatja a blogomban. :)
Na de akkor most jöjjön Jesse,ugyanis elég sok minden történt vele mostanság. :) Előszöris feltettem még egy pár képet arról,ahogy Jessica távozik a 3.Nemzetközi Római Filmfesztiválról,miután megvolt az Easy Virtue premiere. Aztán másnap is elég sűrű napja volt,hiszen Londonba repült,ahol szintén bemutatták a filmet,itt egy fekete ruhát viselt,nekem ez is tetszett,az alja kicsit talán túl puffos volt,de ettől eltekintve szerintem jó kis darab.A sminkjét ezen a rendezvényen kicsit erősebbre vették,eleinte nekem furcsa volt az erős rózsaszín rúzs,de aztán megszoktam és nem is olyan rossz,de azért maradjon csak Jesse a természetesebb színeknél :D Október 30-án Jessica még Londonban tartózkodott,erről is készült 1-2 kép,sőt este a Nobu Berkeley nevű étteremben vacsorázott,ahogy onnan távozik,azt is megörökítették a londoni paparazzik.Ezek előtt viszont még jelenése volt a BBC rádióstúdiójában,erről 4 képet tekinthettek meg a galériában. Ezek után aztán már 31-én újra a LAX reptéren volt,hiszen visszatért az Egyesült Államokba.Nem sokat pihent Halloween napján sem,hiszen a kicsit később lefényképezték őt és Justint,amint a Jerry's Deli nevű helyről távoznak Studio City-ben.Rég találkoztak már,így gondolom Jessica első útja hozzá vezetett. :) Szóval Jessicának sűrű napjai vannak mostanában és ez egy ideig még így is lesz,hiszen november elején lesz a Powder Blue bemutatója is egy fesztiválon,majd 7-én feltehetőleg ismét Londonba repül az Easy Virtue mozis premierére,majd valószínűleg ennek elindul a promózása is,vagyis elutaznak a főszereplők nagyobb városokba,országokba és sajtótájékoztatókat adnak,majd szilveszterkor megjelenik a Powder Blue is a nagyvásznon,így minden kezdődik előről.Ha minden lement pedig minden bizonnyal elkezdődik a Die a little forgatása is.Szegény Jesse nem fog sokat pihenni,dehát ez nekünk csak jó. :)
3. Nemzetközi Római Filmfesztivál - távozás a premierről 10/27 - 7 kép
The Times London Filmfestival 10/28 - 48 kép
Jessica távozik a BBC rádióstúdiójából Londonban 10/30 - 4 kép
Londonban 10/30 - 4 kép
Elhagyja a Nobu Berkeley nevű éttermet 10/30 -10 kép
Jesse a LAX reptéren 10/31 - 3 kép
Jesse és Justin távozik a Jerry's Deli nevű helyről Studio City-ben 10/31 - 11 kép
Ezeken túl most már elég sok mindent találhattok az Easy Virtue hivatalos honlapján,hiszen tettek fel letölthető képeket,rövid részleteket a filmből,elég hosszú életrajzot a színészekről és a film zenéi mennek a háttérben,azaz 17 szám összesen,persze csak pár másodperces részletek,a 13. dal az amit Jessica énekel,de hogy ne kelljen a másik 12-t előtte megvárni,illetve,hogy végig halljátok a dalt,itt egy youtube-os videó arról ahogy Jesse felénekli,közbe a filmből is vannak részletek,majd a végén megkérdezi,hogy milyen volt?Szerintem csodás. :) És köszönöm,hogy Barbi is szólt a videóról!
A legvégére pedig egy kicsi,de aranyos hír: Jessica Biel szereti a teasüteményt Jessica Biel rajong a teasüteményért. A színésznő - aki jelenleg az énekes Justin Timberlake-kel randizik - megszálottá vált a hagyományos angol finomsággal kapcsolatban,amíg az új filmjét forgatta Londonban. Ezt nyilatkozta:"Most voltam először Angliában,így minden teljesen új volt számomra.Kipróbáltam az összes teát és teasüteményt és azt kell,hogy mondjam,szeretem a teasüteményt.A teasütemény jó.Én nem vettem részt az egész rókavadászatos (van egy ilyen jelenet a filmben - a szerk.) dologban,de tetszett a lovaglás amit még csinálnunk kellett és a teasütemények.Szeretnék néhányat hazavinni belőlük."
3.Nemzetközi Római Filmfesztivál
Írta:Honey Dátum:28 Oct 2008 Kategória:Galéria
48 Hozzászólás
Sziasztok! Kiderült hova utazott Jesse a mamájával a napokban.A cél pedig nem más volt,mint Olaszország,Róma!Igen,megint Róma,lassan úgy jár oda,mint haza. :D De most nem pihenés miatt repült a csizma alakú országba,hanem mert most rendezik a 3.Nemzetközi Római Filmfesztivált és itt mutatták be először az Easy Virtue-t!Jesse eddig 27-én jelent meg az eseményen,de akkor 2x is.Először a photocall-ja volt a filmnek,ekkor egy szmokingban jelent meg,természetesen nőiben,nagyon különleges darab volt.Aztán még egyszer felvonultak a főszereplők és a rendező a vörös szőnyegen,ekkor volt ugyanis a film premiere.Jessica ekkor már egy sokkal nőiesebb ruhában pompázott és hihetetlenül gyönyörű volt.Rengeteg képet tekinthettek meg a galériában mindkét megjelenésről. :)
3.Nemzetközi Római Filmfesztivál - Easy Virtue photocall - 79 kép
3.Nemzetközi Római Filmfesztivál - Easy Virtue premier - 124 kép
Új képek!
Írta:Honey Dátum:25 Oct 2008 Kategória:Galéria
0 Hozzászólás
Hello! Jó híreim vannak,Jessica ismét látogatást tett a paparazzok előtt,így friss képekkel szolgálhatok nektek.Ami viszont a legjobb,hogy Jesse nagyon sokat mosolygott,látszik rajta,hogy boldog és még a paparazzik se zavarják annyira. :) 3 albumot hoztam most nektek,de az első a tegnapinak a kibővítése,illetve a felirat nélküli képek,a második és harmadik tegnap készült,mikor is Jessica színjátszá órán volt ha minden igaz,majd mikor ott végzett,az öccsével együtt távozott.Az esti órákban pedig már a LAX reptéren volt az édesanyjával,nem tudni hová mentek,de Jessie egész nap nagyon csinos volt,nemkülönben a mamája. :)
Jessica egy üzleti megbeszélés előtt 10/23 - 16 kép
Jesse távozik egy színjátszás óráról 10/24 - 38 kép
Jesse és a mamája a LAX reptéren 10/24 - 12 kép
Újjítások,fejlesztések
Írta:Honey Dátum:24 Oct 2008 Kategória:Galéria, Oldal
0 Hozzászólás
Hello! Amint látjátok új layout van,ami már nagyon ráfért az oldalra,az előző rendkívül sokáig volt fent :$ A szemfülesebbek észrevehettek azonban apróbb változtatásokat is,mint pl.Fontos időpontok,Visszaszámlálás és talán a legfeltünőbb,a Legfrissebb képek.Igen,ezek mind új részei a lapnak,így remélem még "profibbnak" tűnik minden,hiszen a cél a minél pontosabb és gyorsabb információ-közlés.Ha valakinek vannak ötletei fejlesztésekkel kapcsolatban,azt is szívesen fogadom. :) Az elmúlt napokban sem lazított Jesse,így ismét van 1-2 újdonság,amit most megosztok veletek. :)
Előszöris,feltettem egy régebbi,még 2006-os fotózását Jessicának,ezekből a képekből készült a design is. :)
Doug Ingles - Giant (2006) - 6 kép
Hogy ne nagyon szakadjunk el a professzionális képektől,újabb fotósorozat következik.Méghozzá egy friss. ;) Ugyanis az Egyesült Királyságban Jesse lesz a decemberi/karácsonyi Marie Claire-n!Ez nagyon nagy megtiszteltetés,hiszen a Marie Claire csak egyedi és valamilyen területen nagy dolgot véghezvivő nőket tesz ki a címlapjára. :) A képek csodásak,remélem mindegyik megjelenik majd HQ-ban is.
Mark Abrahams - Marie Claire (2008) - 9 kép
Tegnap pedig készült pár paparazzi kép is Jesse-ről amint egy üzleti megbeszélésre megy,de előtte még megküzd a parkolócédulás géppel. :)
Jessica egy üzleti megbeszélés előtt 10/23 - 2 kép
Düh és visszautasítás
Írta:Honey Dátum:22 Oct 2008 Kategória:Hírek
0 Hozzászólás
Állítólag Justin Timberlake nehezen viseli barátnője,Jessica Biel szexjelenetét amit az új filmjében az Esy Virtue-ban láthatunk majd.Timberlake nem örült ennek a jelenetnek Ben Barnesszal és nemtetszését ki is fejezte. Érdekes ez a hír,ugyanis a filmet már rég leforgatták,Justin gondolom eddig is tudta mi lesz benne,nem hiszem hogy most jött rá a bemutató előtt pár nappal :P Meg szerintem olyan nagy erotikus jelenet se lesz benne,Jesse megmondta,hogy nem szívesen vetkőzik le a filmekben. :)
Jessica Biel visszautasította azokat a híreket,miszerint duettet fog énekelni barátjával,Justin Timberlake-kel.A 26 éves színésznő elmondta,hogy az egyetlen hely ahol Justinnal megosztják a zenei képességeiket,az a zuhany alatt van. "Nagyon szeretek énekelni,de én az a fürdőben éneklős fajta vagyok.Nem hiszem,hogy ki fogok adni egy Justinnal közös albumot a közeljövőben.Egy musical vagy filmmusical készítése viszont remek lenne." Ezek alapján nagyon valószínű,hogy nem lesz CD-je Jesse-nek,de legalább az Easy Virtue betétdalát ő énekli. ;)
Új képek!
Írta:Honey Dátum:18 Oct 2008 Kategória:Galéria
323 Hozzászólás
Sziasztok! Pár nap kihagyás után újra itt vagyok,de csak egy rövid időre,hogy gyorsan felpakoljam az új képeket és kiírjam nektek,hogy szerda estéig igen szoros 'menetrendem' van,úgyhogy nem tudom hogy fogok tudni jönni.Holnap kutyasuli,aztán vizsgára tanulás,hétfőn suli plusz vizsgára tanulás,kedden suli és magyar vizsga este az öcsém hangverseny,szerdán szintén suli,majd utána angol estig.De csütörtöktől ÉLVEZNI fogom a szünetet,szóval remélem sok frisst tudok majd csinálni,addig meg majd meglátjuk. :) Akkor pedig jöjjenek a várva várt képek: Kicseréltem a 10-én Beverly Hillsben készült 3 feliratos képet 20 HQ felirat nélkülire,szóval most már rendesen lehet élvezni a képeket. :) Jesse 12-én a Bristol Farm Marketban vásárolt,erről is készült pár fotó. 14-én Justin Shriners Hospitals for Children Open című rendezvényén jelent meg és JT mamájával fényképezkedett ^^ Másnap is folytatódott a program,akkor arról készült 5 kép,ahogy Justint nézi golfozás közben. :) Igazán mozgalmas napjai voltak a párnak,ugyanis ezek után 17-én Justin koncertet adott Justin Timberlake and Friends néven és több híres zenésszel lépett fel.Természetesen ezen is megjelent Jessica,de erről még csak 2 kép jelent meg,reméljük lesz több is,mindenesetre nekem nagyon tetszett Jesse ruhája. ^^ Plusz megjelent egy új fotósorozat Jessicáról,igaz csak 10 kép és csak MQ-ban,de nagyon szép képek,illetve portrék,vegyesen színes és fekete-fehérek.Scott McDermott készítette őket a Moving Pictures magazin augusztusi számához.
Beverly Hillsben 10/10 - 20 kép
Vásárlás a Bristol Farm Marketban,LA 10/12 - 13 kép
Justin mamájával a Shriners Hospitals for Children Open rendezvényen 10/14 - 4 kép
Justin Shriners Hospitals for Children Open rendezvényén 10/15 - 5 kép
A 'Justin Timberlake and Friends' koncerten 10/17 - 2 kép
Scott McDermott - Moving Pictures (2008) - 10 kép
Levezetésnek pedig itt van 4 videó,amik még Barack Obama kampányán készültek és persze Jesse és Justin látható rajtuk.Nagyon jó videók,annyira aranyosak,végig bohóckodják a kisfilmeket pl.van,hogy Justin beszél,de Jesse tátog hozzá és fordítva vagy Justin énekli,hogy You can vote in the box,you can vote in the box,Jessica meg tánccal kíséri a remek előadást. :D